INTRO: Motivációs Térkép Partnerek Bemutatkozása

Elkészült a magyarországi Motivációs Térkép Partnerek csapatának bemutatkozó videója. A kisfilm elején Ardai Zoltán, a PRAESTA akkreditált Motivációs Térképek Tanácsadója beszél az új vezetői eszköz hihetetlen erejéről, hasznosságáról.

Minden vezető vágyik arra, hogy a saját, de főleg a kollégái motivációit fel tudja úgy fedni, hogy aztán olyan körülményeket teremtsen magának, a csapatának, a szervezeti egységének, vagy akár az egész szervezetének, hogy abban azok a szükségletek, amik egyéni szinteken a legerősebbek, azok a lehető legjobban találjanak kielégülést.

Hiszen minden szerepben a teljesítmény három fő összetevője közül az első a motiváció, hogy akarom-e igazán azt a valamit; a második, hogy tudom-e azt a valamit jól csinálni; a harmadik pedig az, hogy milyenek a körülmények ehhez. Ezért is fantasztikus téma a motiváció a vezetőknek, a motivációs térképek teszt pedig kipróbált, fantasztikus eszköze a bemutatott vezetői vágyak valóra váltásának.